○ 2. fejezet ○

Reggel elég erős fejfájással ébredtem. Ma elköltözöm, elhagyom a szülővárosomat, és ha bele gondolok, hogy mennyi gimis hisztérika lány irigy rám azért, mert nekem sikerül beteljesíteni az álmomat egyre jobbnak tartom az ötletet, hogy New Yorkban, és nem itthon egy kisvárosi lapnál, hanem egy nagyobb, befolyásosabb lapnál mutathatom meg, hogy mit tudok.

Mindig azt mondták, hogy én vagyok az a személy, akinek sose sikerülhet. Igaz a mondás, hogy az ilyesfajta szóbeszédeknek nem szabad hinni, meg se kell hallani, mert ha igen is elhiszed, hogy képes vagy rá, akkor sikerül is valóra váltanod, akármit is szeretnél.

Rosszindulatú embereket akárhol lehet találni, de igaz barátot kevésbé – ezért is vagyok nagyon büszke, hogy van három barátom, akikről elmondhatom, hogy tényleg igaz barátaim, és mindenben számíthatok rájuk. A mindenbe szerintük bele tartozik az is, hogy itassuk le Har-t az utolsó itthon töltött estéjén, hátha jó másnapos lesz és végighányja a New Yorkig vezető utat. Hát igen, ezek az én barátaim.

Amire a tegnap estéből emlékszem? Hát túl sok mindent nem tudnék felsorolni, de azért van egy két dolog… Kezdjük azzal, hogy soha a büdös életbe nem ittam alkoholt - szilveszter, születésnapok és családi ünnepek kivételével, de akkor is csak pár kortyot - de tegnap este mind a húsz életévemnek megfelelő mennyiséget bepótoltam. Kettő – kiderült, hogy rohadtul nem bírom a piát, és három, jól jönne egy Aszpirin. Mindig én voltam az az ember, aki egy buliba józan maradt, és fogta mindenki haját, ha kikívánkoztak a dolgok – tegnap ez pont fordítva sült el, nem vagyok rá büszke, de hát egyszer élünk, vagy mi…

Nagy nehezen lemásztam a konyhába, ahol anyu átérző tekintettel nézett rám, és felém nyújtott egy hatalmas bögre kávét.

-Köszönöm. – mondtam, mire ő egy csak mosollyal válaszolt. Mondanom sem kell, ő az a személy, aki szó szerint kiolvassa a gondolataimat a fejemből.

Tegnap este átbeszéltük ezt az egész költözősdit, bár ő még mindig azt tartja jobb ötletnek, ha itthon, a helyi lapnál vállalnék újságírói állást. Tiszteletben tartja, hogy én nem erre vágyom, nem ez az álmom, csak félt, hogy egyedül kell majd boldogulnom a nagyvilágban. Lesz, ami lesz, ez mindig az otthonom marad, ahova bármikor visszajöhetek, mert tudom, hogy anyu mindig haza vár majd. Idő közben lezuhanyoztam, elmúlt az idegtépő fejfájás – az Aszpirin csodákra képes – és megjöttek a barátaim.

A búcsú mindig rossz, de ha az ember a legnagyobb álmát készül megélni, az jó gyógyír a fájdalomra.

○ 1. fejezet ○

Június van. El sem hiszem, hogy sikerült. Hónapok, sőt évek óta vártam ezt a pillanatot. Sikeresen leérettségiztem, és most, ahogy anyu mondaná "kirepülök a családi fészekből". New York City - a város, ahova minden gimis lány vágyakozik. Mindig is a legnagyobb álmom volt, hogy nagy újságíró legyek, most pedig megvan rá az esélyem, hogy bizonyítsak.

Persze apám - egy hatalmas cég tulajdonosa New Yorkban - egyből felajánlotta, hogy segít beilleszkednem, két hónappal ezelőtt vett nekem egy lakást elő érettségi ajándék képpen, majd azt is felajánlotta, hogy felvesz újságírónak a cégéhez - egy ilyen ajánlatot senki sem hagyna ki, de nekem van egy roppant rossz tulajdonságom, amitől sajnos nem tudok szabadulni: igen makacs típus vagyok. Szóval ezt az ajánlatot elutasítottam. A makacsságomon kívül volt még egy dolog: a munkának gyümölcse van, és én a saját magam sikerein szerettem volna felkapaszkodni, nem úgy, hogy alám raknak mindent, amire szükségem van. Így hát holnap útnak indulok a nagy almába, és egyenesen fejes ugrok a nagyvárosi életbe.

Jelenleg a kocsiban ülök a legjobb barátnőmmel, Am-el, segít nekem a végleges összepakolásban. Ma még túl kell esnem a legnehezebb dolgon is - elbúcsúzni édesanyámtól. Tudtam, hogy nehéz lesz neki nélkülem, de testestől lelkestől vágytam New Yorkba, vágytam a változásra, és arra, hogy végre én is kitörjek a kisvárosi életből. Tegnap este a barátaim búcsú bulit szerveztek nekem a helyi kávézóban, a Billy's-ben - rengeteg emlék fűz ide, a barátaimmal mindig ide jártunk, kiskoromban anyuval mindig itt reggeliztünk és szinte minden nyáron itt dolgoztam raktáros kisegítőként, vagy pultos lányként. Rengeteg ember eljött, mindenki ölelésekkel, és jó kívánságokkal halmozott el, volt akitől még ajándékot is kaptam. Ilyen, ha az ember egy kis városban él - az egész olyan mint egy nagy család.

Amandával sikeresen össze pakoltuk az összes holmimat, mire anyu is megjött a munkából - a helyi iskolából, ahol már kis korom óta irodalom és történelem tanár.

Mire beesteledett Am haza ment, előtte még jól megölelgetett, annak ellenére, hogy holnap együtt utazunk New York-ba - ő visz majd el autóval.

Le hordtam az utolsó dobozokat a földszintre, hogy ne holnap kelljen, majd fel mentem, és körbe jártam a szinte üres szobámat - csak egy-két bútor állt bent amiket itt hagyok. Utoljára végig simítottam az üres polcokat, egy képbe ütközött a kezem, ami itt hevert az üres polcon. Anya, apa és én vagyunk rajta. Sosem volt testvérem, de ezt nem is bántam - kiskoromban mindig is úgy gondoltam, hogy úgy tökéletes a családunk, ahogy van. Ezen a képen épp a Californiai rokonoknál nyaraltunk, és az ottani karnevál egyik átfordulós hintája előtt állunk mosolyogva. Négy éves vagyok ezen a képen. Apa a kép készítése után két évvel hagyott el minket, és lelépett New Yorkba egy idegen nővel. Mindig is próbált velem kapcsolatba lépni, hívott magához nyaralni, de egyszer nem jött vissza hozzánk, soha, még ünnepekkor sem.
Vissza tettem a képet az üres polcra, majd kisétáltam a szobából és becsuktam magam mögött az ajtót. Elindultam a folyosó másik végén lévő ajtó felé, hogy elbúcsúzzak a számomra legfontosabb személytől.

○ Prológus ○

Harmony Blair egy nagyon életvidám, 20 éves lány. Sikeres érettségi vizsgája után New Yorkba költözik, és édesanyja nélkül, egyedül próbál érvényesülni a nagyvárosban. Szülei már kiskorában elváltak.
Édesapja egy nagy vállalat tulajdonosa, édesanyja pedig tanárnő Harmony régi iskolájában, New Jerseyben.
A lány unalmas kis élete pár nap alatt a feje tetejére áll, amikor állást kap egy Nagy lapnál, és kispadosként próbál beilleszkedni a nagykutyák közé. Pár nap alatt csodálatos barátokra tesz szert. Imádja a munkáját, imádja élni az életét, míg nem egy nap rákot diagnosztizálnak nála.
A lány ahelyett hogy magába roskadna, kikezd kezelőorvosával, akivel egymásba is habarodnak. De vajon jó ötlet-e belekezdeni egy komoly kapcsolatba az ő helyzetében?...