Reggel elég erős fejfájással ébredtem. Ma elköltözöm,
elhagyom a szülővárosomat, és ha bele gondolok, hogy mennyi gimis hisztérika
lány irigy rám azért, mert nekem sikerül beteljesíteni az álmomat egyre jobbnak tartom az
ötletet, hogy New Yorkban, és nem itthon egy kisvárosi lapnál, hanem egy
nagyobb, befolyásosabb lapnál mutathatom meg, hogy mit tudok.
Mindig azt mondták, hogy én vagyok az a személy, akinek sose
sikerülhet. Igaz a mondás, hogy az ilyesfajta szóbeszédeknek nem szabad hinni,
meg se kell hallani, mert ha igen is elhiszed, hogy képes vagy rá, akkor
sikerül is valóra váltanod, akármit is szeretnél.
Rosszindulatú embereket akárhol lehet találni, de igaz
barátot kevésbé – ezért is vagyok nagyon büszke, hogy van három barátom,
akikről elmondhatom, hogy tényleg igaz barátaim, és mindenben számíthatok
rájuk. A mindenbe szerintük bele tartozik az is, hogy itassuk le Har-t az utolsó
itthon töltött estéjén, hátha jó másnapos lesz és végighányja a New Yorkig
vezető utat. Hát igen, ezek az én barátaim.
Amire a tegnap estéből emlékszem? Hát túl sok mindent nem
tudnék felsorolni, de azért van egy két dolog… Kezdjük azzal, hogy soha a büdös
életbe nem ittam alkoholt - szilveszter, születésnapok és családi ünnepek kivételével, de akkor is csak pár kortyot - de tegnap este mind a húsz életévemnek megfelelő
mennyiséget bepótoltam. Kettő – kiderült, hogy rohadtul nem bírom a piát, és
három, jól jönne egy Aszpirin. Mindig én voltam az az ember, aki egy buliba
józan maradt, és fogta mindenki haját, ha kikívánkoztak a dolgok – tegnap ez
pont fordítva sült el, nem vagyok rá büszke, de hát egyszer élünk, vagy mi…
Nagy nehezen lemásztam a konyhába, ahol anyu
átérző tekintettel nézett rám, és felém nyújtott egy hatalmas bögre kávét.
-Köszönöm. – mondtam, mire ő egy csak mosollyal válaszolt.
Mondanom sem kell, ő az a személy, aki szó szerint kiolvassa a gondolataimat a
fejemből.
Tegnap este átbeszéltük ezt az egész költözősdit, bár ő még
mindig azt tartja jobb ötletnek, ha itthon, a helyi lapnál vállalnék újságírói
állást. Tiszteletben tartja, hogy én nem erre vágyom, nem ez az álmom, csak
félt, hogy egyedül kell majd boldogulnom a nagyvilágban. Lesz, ami lesz, ez
mindig az otthonom marad, ahova bármikor visszajöhetek, mert tudom, hogy anyu
mindig haza vár majd. Idő közben lezuhanyoztam, elmúlt az idegtépő fejfájás –
az Aszpirin csodákra képes – és megjöttek a barátaim.
A búcsú mindig rossz, de ha az ember a legnagyobb
álmát készül megélni, az jó gyógyír a fájdalomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése