○ 1. fejezet ○

Június van. El sem hiszem, hogy sikerült. Hónapok, sőt évek óta vártam ezt a pillanatot. Sikeresen leérettségiztem, és most, ahogy anyu mondaná "kirepülök a családi fészekből". New York City - a város, ahova minden gimis lány vágyakozik. Mindig is a legnagyobb álmom volt, hogy nagy újságíró legyek, most pedig megvan rá az esélyem, hogy bizonyítsak.

Persze apám - egy hatalmas cég tulajdonosa New Yorkban - egyből felajánlotta, hogy segít beilleszkednem, két hónappal ezelőtt vett nekem egy lakást elő érettségi ajándék képpen, majd azt is felajánlotta, hogy felvesz újságírónak a cégéhez - egy ilyen ajánlatot senki sem hagyna ki, de nekem van egy roppant rossz tulajdonságom, amitől sajnos nem tudok szabadulni: igen makacs típus vagyok. Szóval ezt az ajánlatot elutasítottam. A makacsságomon kívül volt még egy dolog: a munkának gyümölcse van, és én a saját magam sikerein szerettem volna felkapaszkodni, nem úgy, hogy alám raknak mindent, amire szükségem van. Így hát holnap útnak indulok a nagy almába, és egyenesen fejes ugrok a nagyvárosi életbe.

Jelenleg a kocsiban ülök a legjobb barátnőmmel, Am-el, segít nekem a végleges összepakolásban. Ma még túl kell esnem a legnehezebb dolgon is - elbúcsúzni édesanyámtól. Tudtam, hogy nehéz lesz neki nélkülem, de testestől lelkestől vágytam New Yorkba, vágytam a változásra, és arra, hogy végre én is kitörjek a kisvárosi életből. Tegnap este a barátaim búcsú bulit szerveztek nekem a helyi kávézóban, a Billy's-ben - rengeteg emlék fűz ide, a barátaimmal mindig ide jártunk, kiskoromban anyuval mindig itt reggeliztünk és szinte minden nyáron itt dolgoztam raktáros kisegítőként, vagy pultos lányként. Rengeteg ember eljött, mindenki ölelésekkel, és jó kívánságokkal halmozott el, volt akitől még ajándékot is kaptam. Ilyen, ha az ember egy kis városban él - az egész olyan mint egy nagy család.

Amandával sikeresen össze pakoltuk az összes holmimat, mire anyu is megjött a munkából - a helyi iskolából, ahol már kis korom óta irodalom és történelem tanár.

Mire beesteledett Am haza ment, előtte még jól megölelgetett, annak ellenére, hogy holnap együtt utazunk New York-ba - ő visz majd el autóval.

Le hordtam az utolsó dobozokat a földszintre, hogy ne holnap kelljen, majd fel mentem, és körbe jártam a szinte üres szobámat - csak egy-két bútor állt bent amiket itt hagyok. Utoljára végig simítottam az üres polcokat, egy képbe ütközött a kezem, ami itt hevert az üres polcon. Anya, apa és én vagyunk rajta. Sosem volt testvérem, de ezt nem is bántam - kiskoromban mindig is úgy gondoltam, hogy úgy tökéletes a családunk, ahogy van. Ezen a képen épp a Californiai rokonoknál nyaraltunk, és az ottani karnevál egyik átfordulós hintája előtt állunk mosolyogva. Négy éves vagyok ezen a képen. Apa a kép készítése után két évvel hagyott el minket, és lelépett New Yorkba egy idegen nővel. Mindig is próbált velem kapcsolatba lépni, hívott magához nyaralni, de egyszer nem jött vissza hozzánk, soha, még ünnepekkor sem.
Vissza tettem a képet az üres polcra, majd kisétáltam a szobából és becsuktam magam mögött az ajtót. Elindultam a folyosó másik végén lévő ajtó felé, hogy elbúcsúzzak a számomra legfontosabb személytől.